A CONCEPT 300 hangfal kifinomult megjelenésű készülék. A meghajtókat rejtett módon rögzítették, amivel sikerült megőrizni az előlap homogenitását. Az újdonság megörökölte a korábbi modellek P2P (Point2Point) kabinet merevítési megoldását és Dual Gelcore technológiát. Utóbbi lényege, hogy a dobozt három külön rétegre bontják, amit a rezgéseket elnyelő, speciális gél választ el egymástól. További újítás, hogy kabinetet ún. Tensegrity-állványra helyezték, ami a hagyományos támasztékokhoz képest hatékonyabban veszi fel a harcot a rezonanciával. A doboz aljára, négy rugót tartalmazó alaplemez került, ebbe kapcsolódnak a lábak. A rezgéseket a rugók egy poliuretán elasztomeren keresztül vezetik át, így azok nem juthatnak el az érzékeny komponensekhez.
A hangszórók mindegyike a Concept 500 modell öröksége, azonban átalakították őket, hogy jobban megfeleljenek a megváltozott feltételeknek. A magas frekvenciákat kezelő 28 mm-es lágy dóm meghajtót egyedi szeparált tartószerkezettel rögzítették, ami segít a vibráció kivédésében és jobb integrációt biztosít. A vadonatúj közép/mély (165 mm) meghajtó impregnált papír kónusszal és üvegszálas hangtekerccsel rendelkezik, amely megoldás jobb basszus-választ és dinamikát nyújt. A hangfal három változatban elérhető (fekete/rózsafa, ezüst/ében és fehér/tölgy).
100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.
Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.
Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.
Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.
- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat
- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban
- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás
- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben
- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható
- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük
Cégnév: Bartimex Audio Bt.
Bemutatóterem: 1039 Budapest, Bivalyos u. 20.
Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!
Elérhetőség: Tel: +36209533324
Email: info@bartimexaudio.hu
