Menu

Cart

ISOTEK V5 POLARIS ÉS V5 ELEKTRA HÁLÓZATI JELKONDÍCIONÁLÓK

 

A hálózati áram feszültségének ingadozása, az áram szennyeződéseinek mértéke és az általuk okozott hangzási zavarok nem hagyják nyugodni Keith Martin fejlesztőmérnököt, az angol IsoTek cég alapítóját. Magasan képzett mérnökökből álló szakértő csapatával egy sor alkatrészt és kiegészítőt fejlesztett, amelyek tökéletesítik a tápellátást. A termékek magasfokú kidolgozottságról és beltartalomról tanuskodnak, kiválóan szolgálják az audio-berendezéseket.

 

 

Az IsoTek elindította szűrő/tápelosztó választékának ötödik verzióját, legfrissebbek a V5 jelű modellek. A V5 Polaris és V5 Elektra hálózati jelkondícionálók tanúskodnak arról, hogy az eddig ebben a kategóriában készült termékek minden aspektusát alapvetően továbbfejlesztették. Általánossagban elmondható, hogy az egyes alkatrészek méretben, induktivitás- és áramkezelési képességben egyaránt jelentősen fejlődtek, valamint a PCB topológia is változott. Javultak a mérhető paraméterek tűréshatárai. Az egyes kijáratok megnövelt terhelhetősége és az áramköri konfigurációk megváltoztatásának célja az általános egyenáramú ellenállás közelebb vitele az ideális nulla Ohm-hoz. A túlfeszültség és a feszültségcsúcs elleni védelem szintjei jelentősen nőttek.

 

 

A V5 Polaris egy kompakt, konnektor-sor alakú teljesítmény tisztító és elosztó. Hat azonos szűrési teljesítményű és terhelhetőségű kimenettel rendelkezik – mindegyik egymástól függetlenül le van választva – amelyek a központi belső PCB-re csatlakoznak. Egyedülálló áramköre tiszta áramot szolgáltat mind a hat aljzathoz. A nyomtatott áramköri lap (PCB) pályája ezüstözött. Elektronikus architektúrája megakadályozza a csatlakoztatott terhelés (az audio-komponensek) által keltett differenciális üzemmódzajt, ami keresztszennyeződést okozhat a kimeneti aljzatok között. A kategóriáját vezető teljesítmény tisztító tiszta áramot biztosít mind a közös módú (RFI), mind a differenciális üzemmódú hálózati zaj esetén. Elődjéhez képest, a differenciális módusú zajok ellen, kilencszer magasabb szűrő képességgel bír, ami különösen fontos, hiszen egyre több komponens használ kapcsolóüzemű tápegységet az audio-rendszerekben. A V5 Polaris egyedi delta szűrő topológiával rendelkezik, amely tízszer nagyobb, mint a szabványban ajánlott, több mint 20 dB teljesítmény tisztítást kínál 1 kHz-en (referencia 600 Ohm), majd ezt 42 dB-re javítja 10 kHz-en. A típus a korábbinál alacsonyabb ellenállással rendelkezik, miközben védelmi képessége (tűrése) kétszerese a szabványos részterhelésnek, tehát a Polaris képességei sokat fejlődtek.

A legtöbb vezető szakértő egyetért abban, hogy a rádiófrekvenciás interferencia (RFI) a 10 kHz-en kezdi befolyásolni a hangzás-teljesítményt. Ez összefügg azzal is, hogy az erősítők általában nem képesek visszafogni a tápegység zaját. A differenciális módú zajt minden elektronikus eszközben a tápegységek generálják, a közös módú zaj pedig – egy láthatatlan világban – a rádiófrekvenciás interferenciából származik. Szervezetünk receptorai, fizikai érzékelő képességeink nem tudják felfogni, ezért nem is tudtunk róla, hogy a vezeték nélküli kommunikációk miként és mennyire „zajonganak” körülöttünk. Nos, ezek azok, amivel az audio-berendezéseknek meg kell küzdenie!

 

 

Az IsoTek KERP© (Kirchhoff egyenlő ellenállású út) technológiával kombinálva biztosítja az egyenlő ellenállást és az egyenlő teljesítmény-leadást minden aljzathoz. A belső huzalozás a legmagasabb színvonalú, mert az IsoTek termékek belső kábelezése mindenképpen összehangolt a tápkábelek választékával. Az egyedi, 2 nm-es kialakítású, 99,9999%-os tisztaságú, oxigénmentes réz vezető szálak mindegyike ezüstözött, alacsony ellenállást és nagy áramerősség szállítását kínálja. A repülésben használatos minőségi kritériumoknak megfelelő fluorozott etilén-propilén (FEP) ideális érintkezési dielektrikumként szolgál a belső áramellátó rendszerhez. Az új V5-ös verzióban az azonnali védelem 45 000 Amperre nőtt, ami nemcsak magát az áramkört, hanem a csatlakoztatott berendezéseket egyedülálló szekvenciális védelmi rendszerén keresztül védi. A V5 Polaris tartalmaz egy System Link aljzatot is, amely több egység összekapcsolására szolgál, miközben megtartja a csillag-földelési preferenciát.

 

 

Főbb jellemzők: 4 független kimenet a forrás-komponensekhez (5A), RFI csökkentés 35 dB, 2 független nagyáramú kimenet teljesítményerősítőkhöz, aktív mélynyomókhoz, aktív hangszórókhoz stb. (10A), 99,9999% tisztaságú oxigénmentes (OFC) réz vezetékből álló belső kábelezés FEP dielektrikummal, csillagpontos földelt hálózat ami hat optimalizált teljesítmény tisztító áramkört jelent a közös és differenciális üzemmódú hálózati zaj hatékony eltávolítására. 45 000 Amper pillanatnyi védelem.

 

 

Több elosztó egymáshoz fűzésére, a csillagpontos földelés további fenntartásával, egy System Link kimenet áll rendelkezésre. A szűrő/elosztó könnyen cserélhető biztosíték rendszert tartalmaz. Minden V5 modell tartozékként 1 db IsoTek EVO3 Initium tápkábellel segíti a felhasználót a védelmi rendszer első lépéseinek kialakításában. Egy pár fém-tartó is tartozék, amely lehetővé teszi a termék egyszerű rögzítését az audio-állványra vagy a falra a készülékek mögé. Ez az elhelyezési mód a padló síkja felett 30-35 cm-re ajánlott.

Hálózati feszültség: 100-240 V / 50-60 Hz
Maximális áramerősség: 10A HRC
Teljes teljesítmény: 2 300 W/230 V
Túlfeszültség elleni védelem: 45 000 A
Méretek: 510 x 80 × 50 mm
Ár: 269 000 HUF

 

 

A V5 Elektra az IsoTek legendás, többszörösen díjnyertes készülék-méretű és küllemű hálózati jelkondícionálóinak legújabb verziója. A gyártó mérnökei az Elektra modellt, ebben a készülék-formátumban, alapnak szánják, innen indul a nagyobb audio-teljesítményű elektronikákat kiszolgáló sorozat. Az IsoTek V5 Elektra lényegében hat erőteljes áramtisztító és kondicionáló rendszert tartalmaz, emellett tartogat néhány vonzó funkciót. A megjelenésében és szerkezetében is egyedi áramtisztítónak minden aljzata független, dedikáltan kezeli a közepes és nagy teljesítményű eszközöket, valamint további hálózat-bővítésre is lehetőséget biztosít. Az egyenáram ellenállása közel áll az ideális nulla Ohm értékhez. Ami szintén nőtt, az a biztonsági szint. A védelmi besorolás négyszerese a minimális követelménynek, a pillanatnyi impulzusvédelem 67 500 Amper.

 

 

Van lehetőség nagy energiafogyasztók (2 db végerősítő) csatlakoztatására, de emellett elő-erősítőt vagy forrás-készülékeket is ellát tiszta energiával. Négy csatlakoztatási lehetőséget kapnak a kis fogyasztású készülékek, mint a CD-lejátszók, tuner, DAC, magnetofon vagy a streamer-ek, míg a nagyobb teljesítményű erősítők két kijárathoz csatlakoztathatók. A szolidabb fogyasztáshoz rendelt konnektorok mindegyike hatfokozatú delta-szűrővel rendelkezik, míg a két nagyáramú kimenethez fojtótekercsből és dupla Pi-szűrőből álló filter tartozik.
A Pi-szűrő kétportos, három terminálos blokkja három elemet tartalmaz, ahol mindegyik elem két terminált tartalmaz. Az első elem i/p-n keresztül csatlakozik a föld- terminálhoz (GND), a második terminálok az i/p-től az o/p-ig , a harmadik elem az o/p és a GND közötti terminálokon keresztül csatlakozik. Az áramkör rajzban olyan, mint egy „π” szimbólum. Az áramkörben használt elemek kondenzátorok és egy induktivitás. A szűrő jelentősége a hullámzás nélküli feszültség elérése. Az alapvető szűrők hatékonyak, azonban a Pi-szűrő hatékonyabb.

 

 

A négy forrás-készülékhez társított konnektrok egyenként közel 20 dB tisztító-teljesítményt biztosítanak (1 kHz referencia 600 Ohm), ami 10 kHz-en közel 40 dB-re javul – ez az érték tízszer magasabb, mint az ajánlott szabvány. Az egyes kimenetek között öt független szűrőfokozat található, az IsoTek Adaptive Gating rendszerével kombinálva, amely kétszer akkora kapacitású, mint az EVO3 Aquarius. Az RFI csökkentés 50 dB.

 

 

Az IsoTek V5 Elektra ezeken felül egyedi, adaptív kapu-rendszerrel szerelték, ami minimalizálja a társított eszközök és kimenetek közötti keresztszennyeződést. A 67 500A azonnali védelem és a 32 500A folyamatos védelem biztonságot nyújt. A teljesen csillag-földelt belső vezetékezés 99,9999%-os tisztaságú oxigénmentes ezüstözött, FEP dielektrikummal rendelkező OFC réz kábelből készül. A dedikált System Link aljzat további szűrők használatát is lehetővé teszi úgy, hogy megtartja a központi földelési pontot. A márka a szervizelhetőségre is nagy hangsúlyt fektet, a biztosítékok egyszerűen cserélhetők. A készüléket EVO3 Initium tápkábellel szállítják.

Hálózati feszültség: 100-240 V / 50-60 Hz
Maximális áramerősség: közepes áramfelvétel esetén 5A 1150W
nagy áramfelvétel esetén 10A 2300W
Teljes teljesítmény: 9200 W/230 V
Túlfeszültség elleni védelem: 67 500 A
Méretek: 450 x 106 x 350 mm
Ár: 599 000 HUF


MEGHALLGATÁS

 


Fontos figyelembe venni azt a tényt, hogy az energia-kondicionálók előnyeinek nagy részét a környezet elektromos zaja (annak eredete, milyensége és mennyisége) határozza meg. Minél több az ilyen eredetű zaj, annál drámaibban meghallható a jel-kondicionálók által biztosított eredmény – a hangélmény. A hangzáson kívül az egyik kritikus, de a hangrendszer összeállításának tervezésekor figyelmen kívül hagyott terület, a közös anyagtulajdonságok megőrzése a teljes tápláncon. Pedig ezek a gondosan kiválasztott, egymáshoz hangolt komponensek valóban javítják a hangzást, működési módjuk túlnyomórészt hallható eredményt biztosít. Az IsoTek V5 Polaris és V5 Elektra hálózati jelkondicionálók, kiiktatva a magas frekvenciájú „művi melléktermékek” (alattomos zajok és a reszelő, éles magas hangok) hatását, egy bizonyos fokú kifinomultságot hoznak a hangzásba.

 

 

A hangminőség értékelése azonban, gyakran a hallgató személy preferenciáira jellemző, más tényezőket/dolgokat is fontosnak tarthat, mint a nagyobb részletező képesség vagy a tranziensek impulzusok csúcsának növekedése. A különböző audio-komponensek és komplett rendszerek értékelésénél nem meglepő az adott személye hallása és a személyes preferenciák. Viszont bármilyen helyzetben, bármilyen eszköz értékelésénél a legfontosabb a hangok felismerhetősége.

Vegyük számba a főbb hangzás-jellemzőket! Ami a legnyilvánvalóbb és azonnal érzékelhető az, hogy a V5 felfedi és elvezet ahhoz amit kapni szeretnénk. A hangszerek és az énekhang tónusának természetessége és az eltávolított élesség megvilágosítja a többi hangról kialakuló fogalmat is. A hangok megjelenítéséhez sűrű, sötét fekete hátteret produkál. Több részlet kerül elő, ami észrevehetően finom változás. Megnő a dinamikatartomány, a mikrodinamikai részek is definiáltan érzékelhetővé válnak. Ez összefügg a magas frekvenciák „szemcsés” hatásának eltávolításával, a hatás mértékére igaz, de nem ez a legkiemelkedőbb tulajdonság. Minden hangszer, hangfekvés természetesebben illeszkedik a helyére. Az első hangoknak érezhetően nagyobb ereje, impulzusa van. Tekerjük csak fel a hangerőt!

A nulla hangerejű alap hatással van a basszusra és a dinamikára, mint a zene meghatározó területére. Basszus mindenben van, még a közismerten magas hangrendű hangszerek hangzásában is, mivel nem alapfrekvenciákat, hanem az adott hangszerre jellemző hangokat és azok többszörös felharmónikusait (az alsókat is) hallgatjuk. A mélyhangok minősége az egyik olyan terület, amely azonnal előtűnik, a mélyebb basszus kiemelkedik. A mélyhangok sugárzása és felismerhetősége az adott hangszerhez kötődik, és hangzásban akár az eddig megszokottól mélyebbre is lemegy.

 

 

Szükségünk van arra, hogy hangrendszerünk nyílt módon hozza létre a kívánt természetes hangokat. Pl.: a konkurens Integra jelkondicionáló, bár hangszínben kissé melegebb, mint az IsoTek V5 Elektra, mégis jobban színezi a hangokat – amit a V5 Elektra nem csinál. Tetszik, hogy a V5 nem változtatja meg a hangszerek hangzását, és végső soron a semlegesség az, ami szükséges, amit nagyra értékelünk. A dinamika javul, az zene folyamata nem maszatolódik és nem homályos és a sebesség a dinamikai effektusoknál nyilvánvalóvá válik – a hang egyenletes. A IsoTek V5 Polaris és V5 Elektra hálózati jelkondícionálókat már nem tekintjük a rendszerdinamika lefojtóinak, éppen az ellenkezőleg(!) és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. A jellemző tulajdonságok miatt igazán vonzó az akusztikus jazz és a klasszikus zene élvezetessé válásában. A V5 modellek azok az eszközök, amelyeket ha egyszer kiveszünk az audio-rendszerünkből – az ilyen típusú zenék lejátszásakor – nem akarunk visszatérni a korábbi állapothoz, mert a hangzás képesség elővarázsolása egy kiemelkedő tulajdonság.

KONKLÚZIÓ


Ma már nem kérdés, hogy a hálózati áram zavaraival valamit kezdeni kell. Tanácsos a bekerült zajokat kipusztítani és az egyéb anomáliák hatását csökkenteni. A zenei élvezetet rontó rossz hálózati áram különböző szennyeződéseket tartalmaz. A szinte mindegyik elektronikus eszközben jelen lévő különböző tápegységek és a vezeték nélküli kommunikáció (amely egyre inkább az életünk részévé válik) hatása mindenütt jelen van. Tehát, a megoldást olyan cég termékeiben kell keresni, amely fejlesztéseiben csak ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Az IsoTek mindent megtesz annak érdekében, hogy az éppen használatban lévő audio-eszköz úgy érezze, mintha közvetlenül a hálózatra lenne csatlakoztatva azzal a nagy különbséggel, hogy az általa szolgáltatott villamosenergia sokkal tisztább. Akik az energia-kondicionálókat gyakran méltánytalanul kritizálják valószínű, hogy nem Isotek gyártmányokat használnak. A V5 modellek tervezése többet jelent egy termék frissítésnél. A V5 modellsorozat megerősíti az IsoTek hírnevét a kivételes teljesítményű jelkondícionálók piacán.

Pro
+ Induktivitás- és áram kezelési képesség kiváló
+ Javultak a mérhető paraméterek tűréshatárai
+ A feszültségcsúcs elleni védelem szintjei jelentősen nőttek

Kontra
– A bejövő áramot kapcsoló szakítja meg – szerintünk felesleges

 

Forrás: Hangzásvilág.hu 

Meze Audio 109 Pro – Megérkezett az új füles

A nyáron még csak pletykálták, hogy új fejhallgatón dolgozik a Meze Audio, azonban a részletekkel idáig még adós volt a társaság.

 

 

A MEZE AUDIO 109 PRO (799 USD) a társaság első nyitott kialakítású, dinamikus fejhallgatója. A készülék fenntartható forrásból származó fekete diófából és mangán acélból készült, a fejpánthoz vegán bőrt használtak, míg a fülpárnákra jól szellőző velúr került. A szervizelhetőség kedvéért az összeszerelés csavarokkal történt, ami költséghatékony karbantartást tesz lehetővé.

 

 

 

A fejhallgató ötven milliméteres Dual-Composite meghajtókat kapott. A szénszálas cellulóz kompozitból készült, W-alakú dóm 5Hz-30kHz közötti tartományt képes reprodukálni. Ez a megoldás a dinamikus meghajtókban általánosan használt megoldásoknál tartósabb, ugyanakkor a könnyű kompozit segít elkerülni a rezonanciákat, amelyek harmonikus torzításhoz vezethetnek.

 

 

A dómot berilliummal bevont félkristályos polimerből álló, huszonkét mikron vastag tórusz övezi. A fizikai gőzleválasztással (PVD) felvitt berillium bevonat a meghajtó merevségét és tartósságát hivatott növelni, úgy hogy elég könnyű maradjon a gyors átmeneti reakció eléréséhez.

A berilliumnak önmagában is jó csillapító jellemzői vannak, de a membrán köré helyezett réz-cink ötvözetből készült gyűrű alakú stabilizátor is besegít a rezgések elnyelésébe és a torzítás csökkentésébe. A membránt egy pontosan megmunkált alumínium keretbe ágyazták, amely tökéletesen síkban tartja az komponenst.

Az antropometria elveit követve a vezetőt a fültől pontos szögben és távolságban helyezték el az ideális anatómiai illeszkedés érdekében. Az akusztikusan átlátszó pókhálót idéző rács mindkét irányból szabadon hagyja az átalakítót, ami nagyon fontos a nyitott konstrukciók esetében. A fejhallgatót kemény táskában hozzák forgalomba, a csomagban másfél és három méteres (3.5 milliméteres dugó) zsinór és adapter (6.3 mm) is található.

 

Forrás: Sztereómagazin.hu

Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő teszt

Integrált sztereó erősítőivel a Marantz évtizedek óta rengeteg hívet szerzett magának. Számtalan modell volt már a palettán, sőt a hálózati zenelejátszás megjelenésével már az ezen funkcióval ellátott modellek közül is többet megismertünk. A Model 30 megjelenésével a Marantz elhagyta az addig megszokott ívelt előlapot, amely egyaránt kísérte éveken át a házimozi és a sztereó szériákat. A MODEL 40n már az új formaterv jegyében született, de a külsőn túl a belsőt tekintve is tartogat érdekességeket.

 

 

 

 

A MODEL 30 megjelenése afféle mérföldkövet jelentett a Marantz életében, mivel a hosszú évek óta védjegyüknek számító ívelt előlap elhagyása mellett döntöttek és az új integrált erősítőjük teljesen új formatervet kapott. Minden új fazon fogadtatása vegyes, a magunk részéről kifejezetten tetszetősnek és elég merésznek érezzük, de a középső "porthole" (kör alakú kijelző) révén sikerült megtartani egy mostanra már hagyományosnak számító Marantz elemet is. Ezt a formatervet vitték tovább a MODEL 40n révén, amely a külsőn túl a belsőt tekintve is kínál érdekességeket. A két új modell között vannak alapvető és lényeges különbségek: eltér a kapcsolás/teljesítmény, a MODEL 40n-t hálózati funkciókkal is felruházták, miközben az ára kedvezőbb. Lássuk hát a Marantz új mindenesét!

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Külső és belső tulajdonságok

 

A Marantz az NR1200 és a PM7000N integrált hálózatos erősítők hadrendbe állításával jelezte, hogy nagyon is komolyan veszik ezt a szegmenst. Az utánuk érkező MODEL 30 formaterve megújult, de esetében D osztályú Hypex NCore erősítő modulok mellett voksoltak a tervezők és a készüléket nem ruházták fel hálózati funkciókkal. A MODEL 40n azonban ötvözi az előző három készülék paramétereit: lényegében egy phono fokozattal is ellátott AB osztályú hálózatos erősítőről van szó HEOS funkcionalitással.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Az erősítő elő és végfokozatának alapját a PM8006-ból kölcsönözték. Egy hagyományos AB osztályú kapcsolásról van szó, amely oldalanként 4 db tranzisztorral valósítottak meg, az előfokban a 100 lépésben állítható elektronikus hangerő szabályzás alkalmazása miatt megoldhatóvá vált a változtatható érzékenység, ami a Marantz szerint optimalizálja az elérhető jel/zaj viszonyt.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Fejlesztettek a hangerő potméter és a végfok között elhelyezkedő diszkrét HDAM modulokon is, azok jelenleg a HDAM-SA3 verziónál járnak. A Marantz más gyártók műveleti erősítőinek alkalmazása helyett ezeket a saját áramköröket használja, és azok felelnek a zaj és a torzítás csökkentéséért, a dinamikatartomány kiterjesztéséért, illetve a frekvencia-átvitelért.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

A HDAM áramköröket a MODEL 40n fejhallgató fokozatának kapcsolásában is használják, amelynek érzékenysége ennek köszönhetően állítható, így a társított fejhallgatók könnyebben illeszthetőek. A ráncfelvarrásból nem maradt ki a tápegység és maga a végfokozat sem, amelynek köszönhetően az jobban tud alacsony impedanciákra dolgozni.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

A névleges teljesítmény 8 ohmon 2x70 W, 4 ohmon 2x100 W, a torzítás 0,02 % (20 Hz-20 kHz, 8 Ohm). Az utóbbi érték nem különösebben kiemelkedő, de nem is szégyellni való. Üdvözlendő, hogy az erősítő kapott egy közvetlen végfok bemenetet is, így egy házimozi rendszerben rábízható a front csatornák meghajtása. (Ugyanezt a funkciót a MODEL 30 is tudja, sőt ott egy előfok kimenet is rendelkezésre áll, ami a MODEL 40n-ről sajnos hiányzik.) Ezt a hiányosságát kompenzálja, hogy a szubkimenet nemcsak egyszerűen "van", hanem a menüből az aluláteresztő szűrő 40, 60, 80, 100, 120 Hz között állítható.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő hátlap

 

Üdvözlendő a HDMI ARC bemenet is, amelynek köszönhetően könnyedén alakíthatnak ki egy magas minőségű 2.1-es szettet azok is, akik nem szeretnének többcsatornás házimozi rendszert, de nem akarnak lemondani a tv kihangosításáról. kétcsatornás rendszer lévén az eARC hiánya csak elméleti hátrányt jelent, a Marantz is csak multicsatornás környezetben látja annak értelmét.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

A formaterv abszolút elnyerte a tetszésünket, tesztpéldányunk fekete színben érkezett, de az ezüst-arany kivitel is kifejezetten szép és igényes. A távirányító nemkülönben, kivitele megfelel a kategóriának, de a menübeállításokon túl nekünk nem volt szükségünk rá, mert az alkalmazáson keresztül minden vezérelhető. Az elő- és oldallap alumínium, a fedőlemez kellően vastag, de acélból készült, csakúgy, mint a dupla vastag fenéklemez, az erősítő tömege ennek is köszönhetően 16,7 kg.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő távirányító

 

Üdvözlendő, hogy a kellően masszív és vastag fedőlap nemcsak mutatóba kapott gumis csillapítást, hanem az végigfut a teljes belső felületén. Az előlap letisztult, bal oldalon a bekapcsoló gomb, ennek tükörképében a jobb oldalon egy 6,3 mm-es fejhallgató kimenet található. Befelé haladva, ugyancsak tükrözve, bal oldalon a bemenet választót, jobb oldalon a hangerő szabályzót találjuk.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Középen a Marantz stílusjegyeknek megfelelő, állítható fényerejű (és kikapcsolható) kijelző foglal helyet, alatta 4 db egyforma méretű, a hangerő szabályzónál kisebb, de nem túl apró tekerőgomb: a hangszínszabályzás be/ki kapcsolója (source direct), illetve a mély, magas és balansz - mi sem lehetne egyszerűbb. A hangszínszabályzókat természetesen nem használtuk, de jelenlétük nem töri meg az erősítő karakterét.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

A hátlap tekintetében is "tiszta udvar, rendes ház" fogadott, az USB bemenet hiányától eltekintve minden megvan amire csak szükség lehet és a rend katonás. Bemenetek: 3 pár analóg RCA, 1 pár RCA MM phono, közvetlen végfok RCA, 1 db koaxiális és 1 db optikai digitális. Kimenetek: 1 pár recorder-, 1 db monó szubRCA., Valamint földelő pont, HDMI ARC, LAN, USB, Bluetooth és WiFi csatlakozás, illetve a jól megszokott, kiváló minőségű hangfalkábel csatlakozók.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő hátlap

 

A Marantz MODEL 40n digitális szekciójában egy ESS ES 9016 D/A konverter dolgozik, 24 bit/192 kHz PCM és 5,6 MHz (dupla) DSD támogatással (utóbbihoz a HEOS alkalmazás használata szükséges). Két digitális szűrő áll rendelkezésre. Az 1-es az alapbeállítás, amely az alkalmazott rövid impulzus válasz miatt csökkenti az elő- és utóvisszhangot, miközben nagyobb mennyiségű audio információ továbbítását teszi lehetővé a javított sztereó képalkotás és térleképezés érdekében. A Marantz szerint a 2-es szűrő révén analógosabb hangzás érhető el az aszimmetrikus impulzus válasz miatt, amely az elővisszhanghoz képest egy enyhén hosszabb utóvisszhangot eredményez. Mi az alapbeállítást részesítettük előnyben, mert annak révén szélesebb volt a színpadkép és összességében transzparensebb hangzást eredményezett.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

A MODEL 40n teljes HEOS funkcionalitással működő hálózatos erősítő, az alkalmazás kiforrott, minden tökéletesen működött, egyedül a 100-as skálán állítható hangerő állításához hiányoljuk továbbra is a +/- gombokat, mert az csak a csúszkával végezhető el, ami nem mindig teszi lehetővé az egészen pontos, egyesével növelt vagy csökkentett beállítást. A HEOS rendszer funkciói jól ismertek, a UPnP/DLNA alapú szerver elérésen túl számos streaming szolgálatás használatát teszi lehetővé: Amazon Music HD, Apple Music, Deezer, iHeart Radio, Pandora, Sirius XM, Spotify, TIDAL és TuneIn internet rádió. A vezeték nélküli kapcsolódás Apple AirPlay 2, Spotify Connect, Bluetooth és WiFi révén lehetséges, de a pendrive-ról történő lejátszás is rendelkezésre áll. A Model 40n Roon Tested minősítésű, a Control 4 okos otthon vezérlő rendszert is támogatja, csakúgy, mint a Siri, Alexa, Google és Josh.ai hangvezérlést.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő talp

 

Meghallgatás, tesztkörnyezet

 

A Marantz MODEL 40n erősítőt Canton GLE 100 és Focal Aria K2 936 hangsugárzókkal kötöttük össze AudioQuest Rocket 44 és 88 valamint QED hangfalkábelekkel, Niagara 1200 és 7000 tápszűrővel és Monsoon/Blizzard tápkábelekkel. Forrás oldalon Naim NDX 2 zenelejátszóval, Rotel RCD-1572MKII és Marantz CD 60 CD-lejátszóval, valamint Rekkord Audio F400 lemezjátszóval is meghallgattuk, a berendezéseket Creaktiv Audio 1 állványra helyeztük. A tesztelésre alapos bejáratást követően
került sor, a meghallgatások során az erősítő hangja már nem változott tovább.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő CD 60 CD-lejátszó

 

Colin Reid: The Fool's Bridge zenéjében a fenomenális előadó pengetésének ritmikája volt az első, ami megragadta a figyelmünket. A visszhang és a zengető is szép volt, a magastartomány úgy volt részletezett, hogy csak a hangszer karakterét kaptuk, nem egy forszírozott prezenszes masszát. Reid lemezein a fémhúros akusztikus gitár keverése időnként szinte már-már a határon van, de a Marantz barátságos, egyben a zenére koncentráló karakterrel tett mindent élvezhetővé. A Monster tempója és ritmustartása is rendben volt, amivel a MODEL 40n rögtön jelezte, hogy a kellemes és zenei megszólalást nem kispárnával együtt kínálja.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Brian Bromberg: Compared to That lemezéről a Hayride-ban a tizenhatodos futamok megfelelően gyorsak voltak és az előadás végig játékos maradt. A basszus egész kicsit elmosódott és nem volt annyira ropogós, mint a nagyobb teljesítményű és tartalékokkal bíró erősítőkkel, de a tempó megvolt és a Marantznak itt sem volt szégyenkezni valója. A tápegységen és a végfokon elvégzett fejlesztések hallhatóan egy kontrollált, modern és friss megszólalást eredményeztek.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

A Jazz Pistols: Three Views of a Secret feldolgozásában a tér korrekten épült fel, vastag, húsos basszust kaptunk, de a középtartomány emellett részletező maradt. A magas hangok kissé kidolgozatlanabb karaktere a Canton GLE 100-zal nem volt zavaró, de a Focal Aria K2 936-tal hallgatva a magasabb kategóriájú hangfal előnye megkérdőjelezhetetlen volt. A cserét a MODEL 40n tisztább, pontosabb reprodukcióval hálálta meg és a térleképezés is ugrott egy szintet, amelyben a Rocket 44-ről a Rocket 88 hangfalkábelre történő váltás is szerepet játszott. Az erősítő képességeinek kiaknázásához a magasabb kategóriájú kábelezés is hozzájárult, de ez akkor volt a legmarkánsabb amikor nemcsak a hangfalkábelt cseréltük, hanem a Monsoon helyett a Blizzard X-treme tápkábelt is.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő hátlap

 

Egy szám erejéig visszatértünk Brian Bromberg-hez. A The Saga of Harrison Crabfeathers révén a Canton GLE 100 testes basszusokat adott, többet is, mint amennyi ott van a felvételen, de az, hogy ezért nem, illetve nemcsak a Marantz volt a felelős, azután vált teljesen biztossá, miután ismét lecseréltük a hangsugárzót a Focal Aria K2 936-ra. A Focal-lal sem volt vékony a hang, de így a MODEL 40n produkciója sokkal jobban tetszett, hihetőbbé vált: megfelelően mélyre ment, és nemcsak a felsőbasszusban volt emelés. A zongora ezen a felvételen inkább az előtérből szólt, a cintányérok hangja szép és elethű, azaz enyhén agresszív volt, de nem bántó, ahhoz hasonló, mint a valóságban. A zongorafutamok nem torzítottak, az volt az érzésünk, hogy az erősítőben van tartalék. A Focal Aria K2 936 csak elsőre tűnik egy könnyen hajtható hangfalnak, impedanciája esetenként 4 Ohm alá is esik, de a Marantz számára nem jelentett problémát, visszaigazolva láttuk (hallottuk) a gyártó erre vonatkozó ígéretét.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei-nek záró tétele a Kijevi nagykapu volt hivatott a meghajtási képességek további ellenőrzésére. Itt ugyancsak cseréltük a Monsoon-t a Blizzard X-treme-re és ennek köszönhetően egy sokkal kevésbé fárasztó hangot kaptunk, a basszus megfogottabb, kontrolláltabb, a háttér zajtalanabb lett. Meggyőződésünk, hogy az erősítő igényli a  komolyabb kábelezést, úgy sokkal többet tudott megmutatni a zenéből. A MODEL 40n a lendületes, energikus karakterével vetette észre magát, vagy inkább ennek hála igyekezett eltűnni a zene útjából. Nem volt gondja a hangtömeg megszólaltatásával, a rézfúvósok kifejezetten élethűen szóltak, a ritmikájából sem vesztett és megfelelő energiát tudott közvetíteni.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

A Jaco Pastorius Big Band mindkét lemezéről meghallgattunk pár dalt, a Continuum Jimmy Haslip előadásában kissé kevésbé volt harapós, de a harmóniák pontosak, a kürt csodás, a big band tagjai majdhogynem körberajzolhatóak voltak. A Sirabhorn a másik lemezről egy jobb felvétel, emiatt pontosabbak voltak a hangszerhangok, de a tér itt inkább a hangfalak között épült fel. A basszus végig követhető volt, nem éreztük kontrollvesztettnek a produkciót.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Barber: Adagio for Strings Op. 11/2 műve bensőséges volt, de nem szirupos, a felbontás pedig impresszív, de nem túlzottan analitikus. Követhetőek voltak a vonósok, és a hang az egyre magasabb fekvésekben sem volt bántó, még a crescendo-nál sem. A MODEL 40n nem kínosan ügyelt rá, hogy zenei legyen, hanem magától értetődően tudott az lenni.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Kari Bremnes: Berg o Bare-ján a Marantz pontos sztereó színpadot rajzolt, a Kirkelig Kulturverksted-re jellemzően kicsit basszuserős volt a hangzás, de az összhatás precíz volt, nem elomló. A MODEL 40n nem akarta titkolni, hogy zenére termett: a vokál példás, az énekesek pedig mondhatni körberajzolhatóak voltak. Bremnes éneke kissé a vokál előtt szólt, az akusztikus gitár az alsó fekvésben megfelelően testes volt, a felső fekvésben a pengés kellően kiterjedt.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Steve Tibbets: Black Mountain Side (Big Map idea) dalában a tabla ritmikájának, lecsengéseinek a dob a gitárral és a kalimbával közvetített tökéletes összhangja az első pillanattól jelen volt. A szám lezárása előtti gyorsabb játék egészen éteri hangulatot varázsolt a szobába.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Chopin: Fantasie Impromptu-ját a zseniális Daniil Trifonov és a nem kevésbé kiváló Nikita Magaloff előadásában is meghallgattuk, utóbbit kétszer is, a játék érzelmessége a gyors és a lassabb részben is átjött, a billentések pontosak voltak a dallam pedig könnyen követhető.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Wolfgang Muthspiel: Clearing-jén megjelent a libabőr is, a dob kellően száraz és ritmusos volt, a bal kéz kitartott basszus akkordjai testesek, a húrok zengése végig kiválóan hallható, remek volt a mikrofonozás visszaadása. A szám felépülése és lezárása során az erősítő végig partner volt.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Branford Marsalis: Citizen Tain felvételén Jeff "Tain" Watts bevezető dobszólója már előrevetítette, hogy a Marantz MODEL 40n nem egy kis erősítőként szeretné meggyőzni hallgatóját, nagyobbat üt annál. Az egész felvételt nagyon évezhetővé tette és ezzel feledtette, hogy egy 2x70 W teljesítményű erősítőt hallgatunk.

 


Marantz MODEL 40n hálózati sztereó erősítő

 

Összegzés

 

A Marantz Model 40n méltó az sikeres elődökhöz, de hozzájuk képest már egy modernebb köntösben kínál mindent, amit ma all-in-one fronton kínálni lehet - leszámítva az USB bemenetet. Mindeközben a készülék hű maradt a Marantz hagyományaihoz, a hangzás továbbra is "Marantz-osan barátságos", de nem hiányzik belőle a ritmika és az energia sem. A formaterv szerintünk tökéletes, az arányok nemkülönben, a megépítésre nem lehet panasz, a szolgáltatások impresszívek, a hang pedig csodás - minden egyben tehát egy Ajánlott Vétel minősítéshez. Aki 1 millió forintig keres all-in-one sztereó erősítőt és a 2x70 W (8 ohmon) teljesítmény megfelel az elvárásainak, az a Marantz MODEL 40n-ben hosszú távon is társra lelhet.

 

Műszaki adatok

 

Kimenő teljesítmény: 2x70 W (8 Ohm), 2x100 W (4 Ohm)
Jellemzők  
Végfok áramkör: HDAM-SA3
Teljesítmény transzformátor: kettős árnyékolású toroid
Hangerő szabályzás: elektronikus
Frekvencia átvitel: 5 Hz-50 kHz
THD: 0,02 % (20 Hz-20 kHz, 8 Ohm)
Csillapítási tényező: 100
Bemeneti érzékenység:

phono bemenet: 2 mV/47 kOhm


CD/Line/Recorder bemenet: 220 mV/20 kOhm


végfok bemenet: 1,6 V/15 kOhm

Jel/zaj viszony:

phono (MM): 87 dB


CD: 106 dB

Phono bemenet: MM Marantz Musical Phono EQ
Analóg bemenetek (phono-val együtt): 4 pár RCA
Szub pre-out aluláteresztő szűrő: választható 40/60/80/100/120 Hz
Teljesítmény felvétel: 220 W, 0,3 W (készenléti)
Méretek: 442 x 130 x 432 mm
Tömeg: 16,7 kg
Ár: 999 990 Ft
   

 

Mérleg

 

+ Energikus, telt, barátságos, de jól kidolgozott hangzás megfelelő ritmikával

 

+ Stabil hangkép és pontos sztereó leképezés

 

+ Megfelelő tartalékokkal rendelkezik

 

+ Változtatható aluláteresztő szűrő a szub kimeneten

 

+ HDMI ARC

 

+ Phono bemenet

 

+ Közvetlen végfok csatlakozás

 

+ HEOS streaming

 

+ Nagyon jó megépítés

 

- Nincs USB bemenet

 

- Nincs előfok kimenet

 

Szubjektív vélemény



Hangminőség: 4,5 
Kivitel: 5 
Kezelhetőség: 5 
Szolgáltatások: 5 
Formaterv: 5 
Ár/érték arány: 5 

 

 

Forrás: AV-Online.hu

 

 

Elac Miracord 60 bemutató - Hifitest.de

Közismert tény, hogy a Hi-Fi gyártók napjainkban törekednek arra, hogy legyen lemezjátszó is a kínálatukban. A legjobbak azok a kiegészítő termékek, amelyek esetében hagyományokat elevenítenek fel. Ebből az ötletből akár egy egész széria is születhet, amire már azt lehet mondani, hogy elérték a céljukat.

 

 

Természetesen az Elac márkanévről van szó, Németország egyik első Hi-Fi gyártójáról. Először hajózási berendezéseket építettek, a hangtechnikával az 1950-es évek óta foglalkoznak. Napjainkban elsősorban a hangfal gyártásra koncentrálnak, de tudni kell róluk, hogy úttörők voltak régebben az LP lejátszásban. Az olyan legendák, mint például a Miracord 770, még manapság is népszerű a gyűjtők körében.

Emlékszem, hogy az első komolyabb hangszedőm az Elac 796H/SP volt, ami egy Thorens TD160 lemezjátszóba volt beépítve. Igazság az, hogy túl nehéz volt a TP90 karhoz, de akkor még ez sem zavarta a zenei élvezetemet. Talán ezek a hozzáértés nélküli naiv idők a legszebb emlékeim a kezdetekről.

De térjünk vissza a mába. Az Elac modern lemezjátszó sorozata a Miracord 50, Miracord 60, Miracord 70, és Miracord 80 készülékekből áll. Amellett, hogy árban folyamatosan emelkednek, mindegyik kissé eltérő technológiai megközelítést alkalmaz az analóg lemez lejátszáshoz.

A kínálat csúcsán a Miracord 80 van kétezer Euro feletti árával, és közel 15 kilós tömegével, mint zászlóshajó. Ez váltotta le a korábbi Miracord 90-et. Az első három modell a belépő szinttől a közepes árkategóriáig fedi le a kínálatot.

A bemutatóban szereplő Elac Miracord 60 az ezer Euro körüli árával a csúcsmodell design elemeit kínálja. Masszív alváz, elegáns szálcsiszolt alumínium borítással, és lapos szíjjal, egyenáramú motorral hajtja a tányért. A motor rezgés csillapítással van az alvázba beépítve. A meghajtó szíj a lemeztányér külső részén fut körbe. A motorcsonk tárcsa kis méretű.

 

 

Geometriáját tekintve a hangkar a kisebb testvér általános értékeit követi, de a csapágyazása jobb. Rozsdamentes acélból készültek, ami egyenletes futást, és kis holtjátékot biztosít. A hangkar cső szénszálas, ami az alacsony rezonancia, és a kis tömeg optimális arányát biztosítja. A headshell SME bajonett, ami érdekes, mivel az egyenes hangkar végén a görbületet biztosítani kell. Hagyományosan ezek a karok fix rögzítéssel fogadják a hangszedőt, de jelen esetben ez a megoldás kifejezetten egyszerűsíti a szerelési munkát, amit én személy szerint nagyon kedvelek.

 

 

Az anti-skating a karba integrált egységgel van megoldva, és nem kell ellensúlyt aggatni. A tűnyomást a hangkar végén lévő ellensúllyal lehet széles határok között változtatni.

 

 

A tányért egy rozsdamentes acél tüskére kell ráhelyezni, amely sajtolt réz hüvelyben foglal helyet.

 

 

A Miracord 60 tápfeszültség ellátásról külső tápegység gondoskodik. A hátlapon ugyan van főkapcsoló az energiatudatosság jegyében, de folyamatos használat esetén elegendő lehet a fordulatszám kapcsolóval használni. A fentiekből sejthető, hogy ez már nem a kezdők lemezjátszója, úgy tömegében, mint az alkalmazott technológiákban lényegesen magasabb szintet képvisel. Precíz tisztán reprodukált átvitele szembetűnően jobb, mint egy u.n. „lightboard” lemez pörgetőé. Azokban ugyanis elsősorban a basszus és a dinamika hiánya a legjellemzőbb. Erről itt szó sincs.

The Flying Dutchman. A nyitány folyékonyan árad a hallgató szobában. A nagybőgők a maguk teljességében hallhatók. Ha analitikus módon hallgatom, még az egyes hangszerek is egyértelműen megkülönböztethetők a zenekar ábrázolásban. A szépen felépített reprodukció egy olcsó Audio-Technica tűvel is összeáll. Az Elac Miracord 60 ugyanis hangszedő nélkül érkezik. Az Elac megadja a vásárlónak a választás lehetőségét, amivel a hangminőség szintet belőhati magának. Egyébként már egy AT-VM95 egyszerű kúpos hangszedővel is élvezetes a zenehallgatás. Aztán végig mentem Shibata és ML hangszedőkön, amik 200 Euro környékű befektetéssel igen jó minőségű hangzás elérését tették lehetővé. Nem álltam meg itt, puszta szórakozásból beépítettem egy olyan hangszedőt, ami a lemezjátszó árának sokszorosa. A minőségi fejlődés elképesztő volt, de a teszt során árban hozzá illeszkedő típusokkal hallgattam.

Ilyen módon teljes kép rajzolódott ki a Miracord 60 képességeiről. Teljes mértékben kihasználja és támogatja a hangszedőt, és stabil basszus alapot, kidolgozott közép tartományt ad alá. A térábrázolás és a hangszerek szétválasztása meggyőző. A magas tartomány nem túlzó, és laza, természetes tálalás móddal. A VTA beállítással sokféle hangszedő beszerelhető. Kiváló munkapadnak bizonyult, mert a phono előerősítőket és a hangszedőket is többfélét ki lehet vele próbálni. A tesztfázis során azon kaptam magam, hogy napokig be sem kapcsoltam a jóval drágább saját lemezjátszómat, mert az Elac jelentősen megkönnyítette a dolgomat. Egyszerűen élveztem a használatát és a hangját. Bravó Elac!

Ítélet:

Az Elac Miracord 60 egyszerűen használható lemezjátszó, ami számos olyan erénnyel rendelkezik, ami messze túlmutat a belépő kategórián. Mivel még jól is néz ki mindezek mellett, mi csak a nagy ajánlásunkat tudjuk hozzá adni.

Forrás: Hifitest.de

 

Forrás: Audiophile-szalon.hu

 

 

Cambridge Audio Alva TT V2 bemutató - Techradar

A Cambridge Audio sikeres próbálkozása a vinyl lemez lejátszás modernizálására.

Rövid bemutató:

A Cambridge Audio Alva TT V2 az előd modell frissített változata, ami nagy feltűnést keltett a bemutatásakor. Végre megjelent egy prémium szintű lemezjátszó, ami a szokásos nyűgös használat helyett kényelmet akart nyújtani. Hogy pontos legyek, a vezeték nélküli nagy felbontású jelfolyam átvitelét tette lehetővé, ami nagy felzúdulást keltett akkor. Az elismerés azonnali volt, és többé-kevésbé a mai napig tart.

 

 

Most tehát a Cambridge Audio a frissített verzióval, az Alva TT V2-vel folytatja. Ennek már kikapcsolható a beépített phono előerősítője. Új hangszedő, új kar, ám az ár kicsit emelkedett. A V2 megőrizte az előd modell banki trezorhoz hasonló felépítési stabilitását, az aptX HD nagyfelbontású jel átvitel funkciót, és azt a stabil jó hangot, amely az egyik leginkább ajánlott vétellé tette a korábbi verziót. Szerencsére megtartották az eredeti verzió hangzás erényeit. Az Alva TT V2 is sima, hosszan hallgatható, rengeteg részletet ábrázol kiváló tonális egyensúllyal a bemutatójában.

Igen, lehet ennyi pénzért más módon jó hangot, vagy több dinamikát vásárolni. Amit viszont csak az Alva ad ebben az árkategóriában, az a kimagasló építési minőség, a nagyszerű közép tartomány, és a vezeték nélküli fejhallgatón való direkt zenehallgatás lehetősége. Szóval, mint oly sok esetben, most is Önnek kell meghoznia a végső döntést.

Részletes bemutató:

A Cambridge Audio Alva TT V2 lemezjátszó 2022 tavaszán jelent meg. Az ára hivatalosan 1999 dollár. Nem érdemes sokáig keresgélni, senki nem árulja jelentős kedvezménnyel, ez ennyibe kerül.

Az összeg nem csekély, a piac sok alternatív megoldást kínál. Az európai Clearaudio, és a Rega, a japán Technics, és az amerikai VPI is versenybe száll ebben az árkategóriában. Ám ez a bemutató nem csoport teszt, csak a TT V2-ről szól. Vessünk elsőként pillantást az általa kínált funkciókra.

 

 

Design és felépítés:

Három fontos funkciója a 24 bit/48 kHz aptX HD vezeték nélküli jel átvitel képesség, a beépített, kikapcsolható phono előerősítő, és a közvetlen meghajtás mód.

Ami a megjelenését illeti, semmi meglepőt nem fog benne találni, a Cambridge Audio lemezjátszónak tervezte, és annak is néz ki. Bár igényes a kidolgozása, a letisztult vonalai miatt soha nem lesz a lakberendezők kedvenc darabja.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem néz ki jól. Masszív, elegáns felépítés. Az alumínium fedő lap jobb oldalán a Cambridge logo, a jobb oldalán pedig a be/kikapcsolás és sebesség választás gombok találhatók. A porvédő zsanérral nyílik, és füstszínű.

Az alváz tetején az extrém merev polyoxymethylen tányér, és az új hangkar található. A V2 design egyszerűbbé tette az anti skating, és az ellensúly beállítását, és a headhell is levehető. A hangszedő gyárilag be van állítva. A nagy kimeneti jelszintű Cambridge Audio MC hangszedő külön is megvásárolható 499 fontos áron, ha cserére szorul.

A burkolat alatt lapul a direkt meghajtás motorja, de ez nem diszkós verzió. Annál sokkal szorosabb sebesség és stabilitás adatokkal rendelkezik, mert nagy tömegű tányért hajt. A nagy sűrűségű nehéz anyag miatt kell neki néhány másodperc, hogy elérje a megfelelő sebességet, de azt követően bombabiztos.

A hátlapon más érdekességek is találhatók. A kikapcsolható beépített phono előerősítőjének specifikációi közelítik a Cambridge Audio Alva Duo adatait. Csak akkor érdemes külső előerősítőt használni, ha ennél jobbat akar.

Ez jelentős különbség az elődmodellhez képest, mivel abban nem lehetett kikapcsolni a beépített előerősítőt, így sem összehasonlításra, sem pedig fejlesztésre nem adott lehetőséget. A TT V2 mindent biztosít.

A Bluetooth funkció is be és kikapcsolható. A kapcsoló mellett párosítás gomb található. A legtöbb lemezjátszóban a Bluetooth igencsak belépő szintű funkció, annak megfelelő hangminőséggel. A Cambridge Audio Alva TT V2 viszont ezt is halálosan komolyan veszi. Az aptX HD kodek 24 bit 48 kHz nagy felbontású streamingre képes. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyéni zenehallgatás élményét is jó minőségben biztosítja, drótok korlátai nélkül. Ez a kategóriájában egyedülállóvá teszi. (a Bluetooth funkció még azt is lehetővé teszi, hogy a Cambridge Audio EVO 150 készülék is vezeték nélkül tudja fogadni a lemezjátszó jelét HD minőségben – fordító megjegyzése)

 

 

A hangzás:

Általános benyomások:

Artikulált és meggyőző vezeték nélküli átvitel teljesítmény
Nagyon jó hangú beépített phono előerősítő
A dinamizmus és a pozitivitás csekély hiánya
A többi általános lemezjátszó típussal összehasonlítva az Alva TT V2 háromféle módon hallgatható. Integrált erősítő vonal bemenetéhez csatlakoztatva a beépített előerősítő használatával, vagy külső előerősítőn keresztül, esetleg ha az integrált erősítőbe be van építve phono fokozat, illetve vezeték nélkül, Bluetooth kapcsolaton keresztül.

Bár nyilvánvaló különbségek vannak a hallgatás módok között, a megítélést bizony befolyásolhatja a választott funkció. A hangzás egyébként bármely módban kiegyensúlyozott és lebilincselő, és lássuk be, nem mindig van szükség a kritikus hallgatás mód tökéletességére. Egyébként megdöbbentően jól szól Bluetooth-on keresztül.

Miles Davis Kind of Blue újrakevert kiadását úgy hallgattuk, hogy a lemezjátszó egy Naim Uniti Star streaming erősítőhöz csatlakozott. Elsőként Bluetooth kapcsolatot állítottunk be.

Furcsa érzés lehet a fizikai kapcsolat hiánya, de a Cambridge hangja így is telt, részlet gazdag, és sokat mondó. Tele van olyan apró rezdülésekkel, amivel a zenészek a saját technikájukat villogtatják. Az átvitelben teljes a kontrol, a felvétel hitelesen szólal meg. A basszus mélyre megy, a felső részében elfogadható mértékű a csillogás, a közép tartomány pedig egyértelmű. A színpad ábrázolás egész jó, nagy méretű, és nem keverednek össze a szereplők. A mikro dinamika ábrázolása is jó, az Alva TT V2 ügyel az apró részletekre is.

A makro dinamika ábrázolás módja már kevésbé jó. Nem mintha a Cambridge laposan szólna, vagy mindent egy szintre hozna, de a felvétel nagy dinamikájú részei közötti különbség ábrázolás módja talán lehetne szélesebb.

Mivel a Naim-ben nincs beépített phono előerősítő, elsőként a vonal bemenetére csatlakoztattuk a lemezjátszót, és a saját előerősítőjével hallgattuk meg. Aztán kikapcsoltuk az előerősítő funkciót, és egy Chord Huei külső erősítőn keresztül hallgattuk meg. Azt kaptuk, amit jó előre sejteni lehetett.

A Cambridge beépített előerősítőjén keresztül javult a hangzás a Bluetooth kapcsolathoz képest. A részlet gazdagság megmarad, de az alacsony frekvenciás bekezdések élénkebbek, és kontroláltabb a bemutató. A magas tartomány kicsit határozottabb lett. Ezek a különbségek csak akkor érzékelhetők, ha kritikus módon, a zenére koncentrálva hallgatjuk, amúgy a bemutatás stílusa nagyjából ugyan az. A vezetékes kapcsolat ütősebbé és csattanósabbá tette a hangot.

A beépített erősítője tényleg az Alva Duo jellegzetességeivel bír, ami egyértelműen jó dolog.

Az talán senkinek nem okoz majd meglepetést, hogy a jóval drágább Chord phono előerősítővel nem tud lépést tartani. Igazság az, hogy a Chord aránytalanul drága mellette, de rendszerbe iktatása arra mégis jó, hogy megtapasztaljuk a Cambridge Alva TT V2 korlátait. Az alacsony frekvencia tartomány átvitele javult, stabilabb a ritmika, és a részletek ábrázolás módja. Sokat javult a felvétel elemeinek összeillesztése, valahogy természetesnek ösztönösebbnek tűnik az egész. Visszamaradt azonban a nagy dinamika ábrázolásának csekély mértékű hiánya, amin úgy tűnik, hogy egy jelentősen jobb phono előerősítő sem tudott segíteni. Ez a jelenség az egyetlen valódi korlátja, ami kicsit talán csökkenti a közvetlenséget, de a nagyközönség számára nem biztos, hogy feltűnő.

 

 

Néhány pro és kontra érv a megvásárlás kapcsán.

Nyugodtan vegye meg, ha…

Modern stílusú bemutatóban szeretné hallgatni a régi lemezeit. Az Alva TT V2 valóban leegyszerűsíti a dolgokat, önnek elég csak a lemezt forgatni rajta.
Kiegyensúlyozott, könnyed hangzásra vágyik. A könnyed hangzás mód nem negatív értelmű, mert kiválóan szól minden kapcsolati formában.
Szereti a különleges technológiákat. Vezetékes kapcsolaton keresztül az Alva TT V2 jobban szól, ez nem kérdés. De vannak élethelyzetek, amikor esetleg nem akar a vezetékek béklyójába gubancolódni.

Ne vegye meg, ha…

Önnek nem jelent előnyt a vezeték nélküli kapcsolat lehetősége. Ahogy azt fent is leírtuk, vezetéken keresztül a hang jobb. Ha nincs Bluetooth fülese, és nem is tervezi egy ilyen vásárlását.
Ha zsigerig ható zenei részletekre kíváncsi. Az Alva TT V2 nem nevezhető feltáró, vagy nagyon dinamikus lemezjátszónak. Ha szereti érezni az erőteljes bekezdéseket, nem ez az Ön készüléke.
Ha egyértelmű ár-érték előnyre vágyik. Bár jól szól, és a Cambridge ára elfogadható az általa nyújtott teljesítményért, nem a minősül olcsó választásnak.

Rövid értékelés az eredeti nyelven

 

 

Írta: Simon Lucas

2022 Június 16.
Forrás: Techradar.com

 

Forrás: Audiophile-szalon.hu

 

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Írja meg véleményét:

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció