Menu

Cart

High End Show 2009 München

A tavalyi beszámolómhoz hasonlóan idén sem vállalkozom átfogó képet nyújtani a rendezvényről, ez a méretekből adódóan eleve reménytelen feladat lenne. A hatalmas kínálatból inkább szubjektív módon ragadok ki néhány részletet.

Nagy találkozó ez, hiszen a gyártók, a kereskedők és a sajtó munkatársai ezen a rendezvényen tudnak első kézből értesülni a szakma újdonságairól, de elsősorban a személyes találkozások, kapcsolatteremtések okán vannak jelen.

A berendezések meghallgatására korlátozottak a lehetőségek, a két nagy csarnokban standokkal szereplő kiállítók esetén erre gyakorlatilag nincs is mód, azonban a felső szinten termeket bérlő cégeknél ez lehetséges. Őszintén szólva sok drága, ámde közepesen vagy kifejezetten gyengén szóló rendszert halottam. Akadt azonban néhány nagyon jó, audiofil szinten muzsikáló berendezés is.
 
Elsőként említeném (bár nem minden részlehajlás nélkül) az általunk képviselt WLM új Stella minimonitor hangfalát,  amely a WLM Acoustics márkanév alatt futó csöves elektronikák mellett szerepelt újdonságként a gyártónál. A WLM-ről késöbb bővebben is szólnék.
A kiállítás talán legjobb hangját az eddig kábeleiről nevezetes Crystal Cable cég Arabesque nevű hangfala produkálta.
hes2009arabesquehes2009arabesque2
A szokatlan kivitelű, üvegből készüt doboz a Raal nagyobbik ribbon sugárzóját használja, ami ügyes választásnak tűnik, tekintve a kivételesen jó megszólalást. A Raal ribbon hangszórói egyre népszerübbek, a Crystal Cable mellett, a Zu Audio, a Siltech és a Sonics hangfalaiban is használják . Kár, hogy az Arabesque 45.000 Euros árát nem kifejezetten az átlag magyar pénztárcákhoz szabták.
 
Nagyon jó benyomást tett rám az Emillé Labs csöves erősítője egy szélessávú Rethm hangfal társaságában, amely hosszan hallgathatóan, szépen muzsikált.
hes2009rethm
 
Egészen jól szóltak a Tannoy high-end kategóriás hangfalai is, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Tannoy szobát valójában az egyik kedvenc wishky márkám a Glengoyne miatt látogattam meg, ugyanis egy ügyes marketing húzással a Gleygoyne ingyenes kóstolóval szolgált a Tannoy szoba látogatóinak. Kár lett volna kihagyni!
 
hes2009tannoy
 

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Írja meg véleményét:

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció