Menu

Cart

High End Show 2009 München

 

 
Beszámoló a 2009-es Müncheni High End kiállításról
 
hes2009entryMájus a high-end audió kedvelőinek kedvenc hónapja Németországban, ilyenkor rendezik meg immár hagyományosan Európa legnagyobb audió kiállítását Mücnhenben az M.O.C. impozáns épület együttesében.
 
Az idei kiállításon a kiállítók számában nem volt érezhető a világgazdasági válság hatása, a hivatalos adatok szerint 6%-al több, számszerint 245 kiállító vett részt a rendezvényen. A német cégek mellett a legtöbb kiállító olasz, francia, svájci, dán, angol és amerikai illetőségű volt. Magyarországot saját standdal a Kácsa-Audio képviselte.
 
A látogatók számáról már diszkréten hallgatnak a hivatalos sajtóadatok. Saját tapasztalatom az volt, hogy a szakma számára fenntartott első napon érezhetően kevesebb vendég érkezett a tavalyi rendezvényhez képest.
 
 
További bevezető helyett nézzék meg a HES trailert a Youtube-on:
 
 


A tavalyi beszámolómhoz hasonlóan idén sem vállalkozom átfogó képet nyújtani a rendezvényről, ez a méretekből adódóan eleve reménytelen feladat lenne. A hatalmas kínálatból inkább szubjektív módon ragadok ki néhány részletet.

Nagy találkozó ez, hiszen a gyártók, a kereskedők és a sajtó munkatársai ezen a rendezvényen tudnak első kézből értesülni a szakma újdonságairól, de elsősorban a személyes találkozások, kapcsolatteremtések okán vannak jelen.

A berendezések meghallgatására korlátozottak a lehetőségek, a két nagy csarnokban standokkal szereplő kiállítók esetén erre gyakorlatilag nincs is mód, azonban a felső szinten termeket bérlő cégeknél ez lehetséges. Őszintén szólva sok drága, ámde közepesen vagy kifejezetten gyengén szóló rendszert halottam. Akadt azonban néhány nagyon jó, audiofil szinten muzsikáló berendezés is.
 
Elsőként említeném (bár nem minden részlehajlás nélkül) az általunk képviselt WLM új Stella minimonitor hangfalát,  amely a WLM Acoustics márkanév alatt futó csöves elektronikák mellett szerepelt újdonságként a gyártónál. A WLM-ről késöbb bővebben is szólnék.
A kiállítás talán legjobb hangját az eddig kábeleiről nevezetes Crystal Cable cég Arabesque nevű hangfala produkálta.
hes2009arabesquehes2009arabesque2
A szokatlan kivitelű, üvegből készüt doboz a Raal nagyobbik ribbon sugárzóját használja, ami ügyes választásnak tűnik, tekintve a kivételesen jó megszólalást. A Raal ribbon hangszórói egyre népszerübbek, a Crystal Cable mellett, a Zu Audio, a Siltech és a Sonics hangfalaiban is használják . Kár, hogy az Arabesque 45.000 Euros árát nem kifejezetten az átlag magyar pénztárcákhoz szabták.
 
Nagyon jó benyomást tett rám az Emillé Labs csöves erősítője egy szélessávú Rethm hangfal társaságában, amely hosszan hallgathatóan, szépen muzsikált.
hes2009rethm
 
Egészen jól szóltak a Tannoy high-end kategóriás hangfalai is, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Tannoy szobát valójában az egyik kedvenc wishky márkám a Glengoyne miatt látogattam meg, ugyanis egy ügyes marketing húzással a Gleygoyne ingyenes kóstolóval szolgált a Tannoy szoba látogatóinak. Kár lett volna kihagyni!
 
hes2009tannoy
 

WLM Loudspeakers és WLM Acoustics

hes2009wlm4

Ahogyan ígértem, egy kicsit részletesebben a WLM újdonságairól. A WLM tudatosan használja a HES-t övező média felhajtást saját marketing céljaira, az új termék bejelentéseket mindig erre az időpontra időzítik. Igazi meglepetést egy új cég szinrelépése okozott, mégpedig a Hannes Frick(WLM Loudspeakers) és Sasa Cokic (Trafomatic Audio) által közösen alapított WLM Acoustics cégé. Az új vállalkozás rögtön egy 7 elemből álló komplett elektroncsöves termék portfólióval lépett a piacra. Ezek közt többféle integrált és végerősítő, csöves USB DAC, Phono erősítő, fejhallgató erősítő található.

allegragammalinea_preampphonatahes2009wlm3

Az új termékek közül a Sonata integrált erősítő már meghallgatható bemutatótermünkben.

Új hangfallal is jelentkezett idén a WLM, a Stello modellel, melyek így most a cég belépő szintű terméke. Érdekes, ahogy a WLM (talán a gazdasági válság hatására is) lefelé bővíti a hangfal választékát.

hes2009wlm2

A Stello megtartotta a tavalyi újdonság LaScala modellben használt papir magassugárzót, de a mélyközép hangszórót egy kisebb 5 inches-re cserélte le, ezáltal követve dizájnban az ipar jelenlegi trendjeit, ami a karcsú, vékony formát preferálja. A színválaszték a képen látható. Az új hangfal immár csak átlagos érzékenységgel rendelekezik (88-89 dB), aki a magasabb érzékenységű hangfalakat részesítí előnyben, annak a korábbi modelleket ajánljuk. A Stello kisebb szobák hangosításra kiváló választás, nagyobb szobák esetén célszerű egy jóminőségű mélynyomóval kiegészíteni.

Analóg lemezjátszók

Különös jelenség az audió iparban, hogy amíg a nem is olyan régen megjelent nagyfelbontású SACD és DVD-Audio formátumok mára gyakorlatilag a megszűnés határára kerültek, és a hagyományos CD formátum is vesztésre áll a letöltött zenével szemben, addig a több évtizedes múltra visszatekintő analóg hanglemez népszerűsége nem csökken a minőségi zenehallgatást kedvelők körében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kiállításon mindenhol feltünő analóg lemezjátszó technika. A rendkívűl széles választékból egy új terméket emelnék ki, az elektroncsövek gyártásáról ismert EAT cég Forte nevű futóművét.

hes2009eatforte

A méretes, masszív szerkezetben a  meghajtásáról dupla motor gondoskodik, a lemeztányér egymaga 20 kilós, a környezeti rezgések izolációját pedig mágneses talpak segítik. A futómű a modern lakberendezési trendekhez jól illeszkedő zebrano, makasszár és zongoralakk kivitelben kapható.


Számítógép alapú zenelejátszás

Feltartózhatatlannak látszik a számítógép alapú zenelejátszás terjedése, a digitál-analóg konverterek esetén az USB bemenet általánossá kezd válni. A széles választékból csak egy példa a hongkongi Trends Audio terméke.

hes2009trends

Idén végre a Logitech hálózati audio lejátszói megjelentek a kiállításon, a német disztribútor Higoto standján. A rivális Sonos ebben az évben is saját standdal jelentkezett, és máshol is feltüntek új fejlesztések, pl. a T+A cég Caruso nevü érdekes berendezése.

caruso

A kiállítás mindig szolgál előzenével is, emlékeztetve a műszaki csodákba belefeledkezett látogatót arra, hogy mindannak amit a kiállítók bemutattak egyetlen célja van: az élőzene minnél valósághűbb reprodukciója.

Idén egy sétáló női szaxofon trió szórakoztatta a közönséget,  Aneta Moran, Susanne Jäger és Sabine Bürger személyében.

hes2009sax2

Bár nem kértem, de nekem jutott a produkcióból egy kis esti ráadás is, ugyanis a bariton szaxofonos hölgy este a szállodában a szomszéd szobában jó zenész módjára legalább egy órán keresztül gyakorolt. Az alsó oktávban bizony remegtek a falak is.
 
 
 

 

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Írja meg véleményét:

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció